A Fidesz csak addig győz, míg él a mítosza, és azt elegen elhiszik

A közösségek létrejöttéhez és sikeres működéséhez a közös nyelv és egyéb, a közösség tagjai által ismert és elfogadott kommunikációs csatornák mellett ősidők óta valamiféle mítoszra volt szükség. A mítosz olyan hajtóerő, mely nélkül nem létezhet közösségi tudat, és ami nélkül közös célokról és reménybeli vagy valós eredményekről sem szólhatunk. A mítosz fenntartása és lehetőség szerinti folyamatos gazdagítása nélkül ráadásul nem lehet tartósan eredményeket elérni. Mindez a politikai életben hatványozottan igaz, és ezért csak azok a pártok és mozgalmak lesznek hosszú távon sikeresek, akik közösségteremtő módon égetik szavazóik, támogatóik lelkébe a saját maguk által teremtett mitikus történetet.

„A liberális mítosz a magyar politikai hagyományok miatt eleinte nem tűnt rossz ötletnek, ám modern formálói kigyomláltak belőle mindent, ami nemzeti”

A Fidesz a rendszerváltás hajnalán a liberalizmus némileg ködös mítoszával próbálkozott. Ez elsőre nem tűnt rossz döntésnek, hiszen a nemzetközi liberális kórusba szegődve és a liberális internacionálé oszlopos, nemegyszer elnököt adó tagjaként a párt nem csupán Soros Györgytől szerezhetett jelentős támogatásokat, hanem az SZDSZ-szel karöltve elhitethette a változásra törekvő magyarok jelentős részével, hogy a liberalizmus lesz a kommunista diktatúra halála. Külön tanulmányt érdeklő okokból ekkor még nem a Fidesz, hanem a nagy testvér SZDSZ lett sikeres, ám végül mindkét párt elfeledkezett arról, hogy az egyebek mellett Trianon és a szovjet megszállás által sújtott magyarság valami másra is vágyik a liberális életérzés és a szabadság vagy szabadosság egyéb abszolútértékektől elszakadó és ezért részben hamis megélése mellett. Egy olyan dologra, ami a többnyire internacionalista és ateista szocializációjú és neveltetésű, nem ritkán kommunista családokból érkező, a modern kori liberalizmus elveit kritika nélkül osztó liberális elit számára érthetetlen volt, vagyis a kommunizmus évtizedei alatt erőszakkal szőnyeg alá söpört nemzeti érzés szabad és cselekvő megélésére. Az SZDSZ, a Fidesz és ezek magyarnarancsos – százhatvannyolcórás értelmiségi holdudvara a nemzeti gondolatot annak fokától függetlenül azonban a saját maguk által teremtett liberális pokol legmélyebb, az úgynevezett nacionalisták, azaz szerintük nácik számára elkülönített bugyraiba kívánta száműzni, ami később stratégiai hibának bizonyult. Ha ugyanis mindez nem így történik, akkor ideológusaik némi eséllyel illeszthették volna a XIX. századi, valóban haladó gondolkodású nemzeti liberális vonulatba újkori politikai pártjaikat és egyéb közéleti termékeiket. Erre azonban alkatilag képtelenek voltak, és bizonyos érdekek mellett részben a magyar nemzettudat maradékának eltörlésére tett kísérletei sodorhatták egy oldalra az SZDSZ-t előbb 1994-ben, majd 2006-ban a korábban évtizedekig ugyanerre törekvő kommunistákkal.

A liberálisok és a valójában magyar- és keresztényellenes liberalizmus eszméjének csúfos bukását, valamint egyes szélsőségesen liberális elemek Fideszből való kiválását követően Orbán Viktor felismerte, hogy a Fidesznek akkor van hosszú távon esélye a magyarok szavazatainak tömeges megszerzésére, ha pártját, a Fideszt átvezeti a konzervatív oldalra, és kinevezi a nemzeti érdek képviselőjének. Az a nézet, hogy a Fidesz-hívők körében mára már a Fidesz vált a nemzeti érdek kizárólagos képviselőjévé, és hogy jelentős tömegek számára a bármiféle kormánykritika a hazaárulás szinonimája lett, egyáltalán nem spontán folyamatok, hanem rendkívül tudatos kommunikációs építkezés eredményeként jött létre.

„A nemzeti érdekképviselet kommunikációs kisajátítása közben a rendszer egyre jobban a pártállami időket idézte”

Orbán első kormányának bukását követően, azaz 2002-ben fogalmazta meg azt az elhíresült tételmondatot, hogy „A haza nem lehet ellenzékben”. Ezzel elkezdte az emberek tudatában összemosni a Fidesz és a haza fogalmát, majd létrehozta az SZDSZ-MSZP kormányzással szemben a „nemzeti oldal” vs. „hazaárulók” keretrendszert, ami ráadásul kezdetben számos, az MSZP-SZDSZ által elkövetett hazaáruló jellegű kormányzati cselekménnyel tudott igazolni. Például a stratégiai ágazatok kiárusítása és egyebek mellett a 2006-os események tömegek számára tették nyilvánvalóvá, hogy az MSZP- SZDSZ kormány nem csupán rosszul kormányoz, hanem a hazája és nemzete ellen cselekszik. A haza képviselete egyre inkább a Fidesz kezébe került, legalábbis a kommunikációs térben, és ennek alkotmányos rögzítési lehetőségeit a párt 2010-es kétharmados győzelme tette lehetővé. Az új alaptörvényben megjelenő „Nemzeti hitvallás” és a NER fogalmának megteremtése, valamint a kettő tudati összemosása a kommunizmus időszakéra emlékeztető módon hozta létre a párt és a fideszes elit intézményi beágyazottságát a teljes államgazdaságba és államszerkezetbe. Ezzel a rendszer sajnálatos módon egyre jobban emlékeztetett a kádári időkre, pedig látszólag szembe ment a kommunista hagyományokkal.

„Aki Fidesz- vagy kormánykritikus gondolatokat fogalmaz meg, könnyedén a hazaárulók közé kerül – legalábbis a fideszes kommunikációban”

Innen nem volt nehéz odáig jutni, hogy például a Demokratában Bencsik András mindezt úgy összegezze, hogy „mennyi ostoba ember, irigykedő proli, gyűlölködő lelki beteg, rögeszmés kommunista, globalista ügynök, felelőtlen »világpolgár« gyülekezik a nagy leszámolásra”, ám velük szemben „szívderítő a jók, a hazájukat szeretők, a felelősségüket fölismerők elszántsága”. Az eddigre már a NER egyik fő ideológusává váló szerkesztő végül ellentétpárokat sorol, szerinte az ellenzék oldalán „ördögök” és az „éjszaka hadai”, míg a fideszes oldalon „angyalok” és a „nappal hadai készülnek megütközni” vasárnap a választásokon. Bayer Zsolttól is olvashattunk bőven hasonló gondolatokat, és ez megmutatja, hogy a fő ideológia, hogy aki ellenzéki, azaz kormánykritikus, az hazaáruló – és szinte mindegy, hogy a kormányt valaki balról vagy netán jobbról kritizálja.

Magam is megtapasztalhattam, hogy amikor például a nemzetpolitika terén hiányosságokat jeleztem, és elemzéseimben feltártam a megafonos kommunikáció kontraproduktív voltát, egyből a hazaáruló kormánykritikusok közé soroltak, és az írásaimnak addig tered adó jobboldali sajtóból száműztek, pedig ez nem mondható éppen baloldali és hazaáruló cselekedetnek. E ponton fontos megjegyeznem, hogy a kormánytól és a Fidesztől bizonyos kérdésekben jobbra álló barátaimmal együtt mind szakmai, mind ideológiai kérdésekben erősen hiányoljuk az érdemi vitát és a jobboldali, lehetőleg keresztény szemléletű és nemzeti szempontból előre vivő, ám jelenleg szinte teljesen elfojtott kritikai gondolkodást.

„Ha a Fideszt bántod, háborút akarsz, meg LMBTQ-t, és persze legalábbis Soros vagy az ukránok zsoldosa vagy”

A Fidesz sajtója, az úgynevezett „nemzeti sajtó” a teljes propagandagépezettel együtt a Fidesz-mítosz további építése érdekében közkeletű igazsággá tette, hogy aki a rendszer, azaz a NER visszásságait bármilyen szempontból szóvá teszi, az valójában nem a kormányt bántja, hanem az egész nemzetet árulja el. A külső ellenségekkel, azaz Brüsszellel, a Soros- lobbival, az LMBTQZXYG- vel, a globális elittel és nem utolsósorban a migránsokkal szemben ugyanis egyesegyedül a Fidesz-kormány védhet meg minket, és aki a Fideszt avagy a kormányt ktitizálja, az a nemzetet háborúba és a szuverenitásunkat veszélyeztető idegen hatalmak karmaiba löki. A Fidesz és elsősorban Orbán Viktor Hunyadi és Dobó módjára védi az ostromlott várat, és aki gyengíti őt, az az ostromló barbár hadakkal tart. Innen már csak egy lépés volt odáig jutni, hogy a Fidesz és szavazói tehát a nemzet, a Fidesz kritikusai és az ellenzék pedig a hazaárulók, akik adott esetben a nemzetet ostromló idegen hatalmak meghosszabbított karjaként, képviselőjeként, zsoldosaiként működnek.

„A fideszes közbeszédben mindez rendkívül meglepő következtetéseket eredményez”

Ez mára már egészen odáig fajult, hogy aki feszegeti például Tiborcz és családja meggazdagodásának gyanús körülményeit, az végső soron hazaáruló és az LMBTQ meg a háború szálláscsinálója, hiszen a NER-t, azaz a kormányt akarja megdönteni. Ha valaki észre meri venni például azt, hogy az AIRBNB- s családi vállalkozásokat korlátozó jogszabályok az ellentétes híresztelésekkel szemben valójában csupán a Tiborcz- féle luxusszálloda- ipar érdekeit szolgálják, nyilván LMBTQ-t akar. Ha rámutatunk, hogy a kórházak szervezettnek látszó tönkretétele és a betegek magánegészségügy felé terelése esetleg összefüggésben állhat a magánegészségügyben érdekelt NER-es vállalkozók célzott gazdagításával, nyilvánvalóan migráns hordákat szeretnénk látni Budapest utcáin. Ha a Matolcsy-klán a jelek szerint közpénzmilliárdokból történő meggazdagodása és a Magyar Nemzeti Bank NER-es, azaz baráti cégek felé való pénzszórása csípi a szemünket, akkor Soros kinyújtott karjaként egyenest a Kalergi- terv végrehajtói vagyunk. A sort hosszan lehetne folytatni, és e jelenség eredményeként a kormánykritikus ember, párt és mozgalom a valós szándékaitól függetlenül vált vagy válhat pillanatok alatt a közvélemény jelentős részének szemében hazaárulóvá.

A nemzet és a nemzeti érdek fogalmát a Fidesztől eltérően értelmezni mára már ugyancsak nehéz a hazaárulás vádja nélkül. A kormányt és a Fideszt nemhogy balról, hanem még jobbról sem lehet kritizálni. Veszélyes gyakorlat ez, s napról napra veszélyesebb, főleg a gondolkodó és véleményformáló emberekre nézve. Számos értelmiségit és véleményformálót mindez öncenzúrára kényszerít, főleg ha az illető bármilyen szempontból egzisztenciális függésben van az állami intézményektől vagy valamiféle NER-es érdekeltségű cégektől. A helyzet e tekintetben egyre inkább a Kádár- rendszer legsötétebb éveire emlékeztet. A központilag irányított és finanszírozott, teljesen egyoldalúvá és egysíkúvá tett tankönyvkiadás és tankönyvellátás, valamint a bölcsész képzés látványos leépítése lassan már az oktatásban is a kritikai gondolkodás teljes kiirtását eredményezi, ez a kérdés azonban külön tanulmányt érdemel.

„Egyre többen megkérdőjelezik, hogy a Fidesz valóban a nemzeti szuverenitás védelmezője, és ez ugyancsak a mítosz erodálódását eredményezheti”

Mindez, vagy is a Fidesz- mítosz azonban csupán addig működik – ahogy azt írásom címében is jeleztem – amíg kellő számú ember elhiszi, hogy a Fidesz valóban a nemzeti érdek és a nemzeti szuverenitás védelmezője. Csak addig lesz részben vagy egészben bonthatatlan a Fidesz- tábor, amíg a választópolgárok tömegei nem gondolkodnak el rajta, hogy

· vajon valóban a szuverenitás védelmének vagy inkább a nemzeti érdek végletes feladásának tekinthető-e, hogy a kínai multik érdeke felülírja a magyar környezetvédelem legalapvetőbb követelményeit, ha például az akkumulátorgyárak működési és általános környezethasználati engedélyének kiadásáról van szó?

· Sokan nyilván azon is elgondolkodnak, hogy miért van, hogy az akkumulátorgyárak működtetéséhez a kormány filippínók és más népek tagjainak tízezreit hozza be szervezetten az országba, amikor állítólag bevándorlásellenes politikát folytat?

· Valóban a nemzeti szuverenitás és a nemzeti érdek védelmének tekinthető-e, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal építése kínai hitelből és kínai cégek részvételével történik a magyar adófizetők terhére, ráadásul évtizedekig titkosított feltételekkel?

· Sokan megkérdezhetik még az oroszokat egyébként kedvelő Fidesz-szavazók közül is, hogy a nemzeti függetlenséget szolgálja-e az Oroszország felé való totális és mindenféle diverzifikációt nélkülöző függőség kialakítása az energetika területén?

A sort itt is hosszan lehetne folytatni, és olvasóim majd bizonyára meg is teszik. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egyre több területen tapasztalható, hogy a NER-ben mára már a gazdaságpolitika sem feltétlenül szakmai érvek ütköztetését eredményező szakmai vita szüleménye, hanem egyfajta morális küzdelem a NER ideológusainak fogalmai szerinti jó és rossz között. Odáig jutottunk, hogy a szakmai vagy bármilyen kritika mára már semmilyen tekintetben nem lehet például külső vagy belső ellenzéki álláspont, hanem egyszerűen árulás a nemzet ellen. Természetesen ugyanez a narratíva érvényesül akkor is, ha a közoktatás, az egészségügy vagy a MÁV állapotát vizsgáljuk és az ezekkel kapcsolatos intézkedéseket, vagy akár csak a törvényhozás rendkívül kaotikus és kiszámíthatatlan, azaz mindenféle stabilitást mellőző állapotát bírálja valaki bármilyen szempontból. Mindez annak ellenére így történik, hogy nem csupán a 2025-re nagy vehemenciával ígért „repülőrajt” maradt el, hanem nemzetközi összehasonlítások és statisztikák alapján elmondható, hogy egyre több gazdasági és életminőségi mutatóban csúszunk egyebek mellett Bulgária, Lengyelország és Románia mögé. Az uniós átlaghoz való sokszor megígért felzárkózás helyett lassanként olyan országok előznek meg minket bizonyos területeken, amelyek soha nem tettek még ilyet a történelem folyamán.

E kimutatás - melyet a ChatGPT segítségével készítettem - azt érzékelteti, hogy a Fidesz-mítosz megingása hogyan hathatott a különféle típusú szavazókra, és milyen pártpreferencia-beli átrendeződéseket eredményezett

„Legalább a gyermekeinket megvédi a kormány” – de vajon így van-e tényleg, és képes-e még megvédeni bárkit bármitől?

Na jó, igaz, hogy sok a baj, de legalább a gyermekeinket megvédi a kormány – mondhatják még mindig sokan a tántoríthatatlan Fidesz-hívők közül. Ezt a kérdést ugyancsak hosszasan boncolgathatnánk, de érdemes feltenni a most vasárnapi történések, azaz a minden korábbinál nagyobb méretű Budapest Pride kapcsán a kérdést, hogy képes-e még a kormány valóban a normalitást, a gyermekeinket és az érdekeinket védő törvényeket alkotni és azokat betartatni, ráadásul esetleg a miniszterelnök ígéreteinek megfelelő módon? A kérdés eldöntéséhez érdemes felidézni, hogy február 22-i évértékelő beszédében Orbán Viktor a következőképpen fogalmazott: „Írjuk bele az Alkotmányba, hogy az ember vagy férfi vagy nő, és pont! Sőt, azt tanácsolom, hogy a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével. Kidobott pénz és idő. Mindegy, mit mond Weber körzetparancsnok és az ő magyar ügynökei”. Ez alkalommal azonban nem érvényesült az ugyancsak a Fidesz -mítosz részeként sokat hangoztatott narratíva, mely szerint „Orbán Viktornak nem igaza van, hanem mindig igaza lesz”, hiszen inkább Lázár Jánosnak lett igaza. Ő ugyanis nagyjából azt mondta egyik lakossági fórumán, a berettyóújfalui Lázár-Infón, hogy „hülyét csinál magából a Fidesz, ha mégis lesz Pride.”

Bár hozzám hasonlóan Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter is előre jelezte, hogy álláspontja szerint a Pride a hatályossá tett törvényi szabályozással nem lett betiltva, a jelek szerint a Fidesz és a kormány hülyét csinált mind magából, mint a Pride betiltásában reménykedő és azt komolyan vevő szavazóiból. Annak ellenére, hogy a Harcosok klubjának tagjai próbálják az orbáni mesterterv megvalósulásának beállítani az eseményeket, a kormánypárt nyilvánvalóan tovább rombolta az írásomban nagy vonalakban bemutatott és a győzelemhez mindenképp szükséges Fidesz-mítoszt, és erősen kérdésessé tette a 2026-os választások kimenetelét, ahogy azt egyre több közvéleménykutató is jelzi. Természetesen a választásokig még van hátra 284 nap, és ennyi idő alatt rengeteg minden történhet.