Orbán Viktor vagy Magyar Péter nyert március 15-én, ha csak és kizárólag a kommunikációs szempontokat vizsgáljuk?
Aki nem vejem, az ellenem? Tavaszi poloskátlanításra van szükség?
Mivel az összes párt bevallottan kampányüzemmódba kapcsolt, a párt alapon szervezett ünnepi beszédeket és rendezvényeket, köztük természetesen a március 15-i beszédeket is csak és kizárólag a potenciális szavazókra gyakorolt hatás szempontjából érdemes vizsgálni.
Mielőtt megvizsgálnánk, melyikük aknázta ki jobban a március 15-ben rejlő kommunikációs lehetőségeket, kettejük jelenlegi versenyhelyzetének megértéséhez érdemes felidézni, hogy egy évvel ezelőtt, egészen pontosan 2024 tavaszán az itt olvasható jóslásokba bocsátkoztam:
„… a Fidesz szempontjából nézve kegyelmi állapotnak tekinthető idill azonban nyomban véget érhet, ha már nem Gyurcsány és Dobrev fogja vezetni az ellenzéket. Amint megjelenik egy olyan erő a politikai színpadon, amely elfogadható lehet e szívből-lélekből jobboldali és hazafias gondolkodású, ám a Fideszből a leírtak miatt kiábrándult szavazóknak, nemcsak a kétharmad válhat bizonytalanná, hanem a kormányalakításhoz esetleg elegendő sima parlamenti többség is…
… A NER, a Fidesz és a Megafon eddig működő, ám mára már egyértelműen kontraproduktívvá váló propagandájával ellentétben ezek a Fidesszel szemben számos okból kritikussá váló emberek szívből utálják Gyurcsányt és a kommunistákat, s természetesen nem a szívük csücske Soros György sem. Könnyen elképzelhető, hogy a gondolkodó, ám a jelzett témákkal kapcsolatban jogos kérdéseket megfogalmazó Fidesz-szavazókat az érdemi válaszok hiánya és a bicskanyitogató folyamatos hazaárulózás arra fogja ösztönözni, hogy amennyiben a Fidesztől nem kapnak érdemi és elfogadható válaszokat, azokat majd mástól kérjék, és adott esetben az új, a szemünk előtt formálódó, talán számukra is elfogadható politikai erőre szavazzanak. Ha a rengeteg sértett egykori fideszesre is gondolunk, igen jelentős tömeggel kell számolni, bármit is mond a fideszes szavazók rendíthetetlenségéről például a Nézőpont Intézet napokban publikált közvéleménykutatása. Az ellentétes híresztelésekkel szemben véletlenül sem háborút akarnak, és nem is gendert, hanem csupán érdemi választ a kérdéseikre, valamint megfelelő embereket a megfelelő helyekre…”
Előrejelzésemet és helyzetértékelésemet akkor sokan még a politológusok közül is vitatták, és az ezt követő hetekben és hónapokban a fideszes megmondóemberekkel és a sokat látott megafonos és más szakértőkkel és véleményvezérekkel együtt a Tisza párt nyilvánvaló és folyamatos erősödése ellenére azt akarták bebizonyítani maguknak és követőiknek, hogy csupán a balliberális ellenzék gyűlt az új és kérészéletű, Soros-bérenc népvezér köré. Biztosak voltak benne, vagy legalábbis határozottan állították, hogy a Fidesz-tábor gránitszilárdságú tömbjéből egy mákszemnyit sem tud lepattintani Magyar Péter, legyen bármilyen jó minőségű a kemény eurókért Brüsszelből küldött vésője a Temuról rendelt új messiásnak.
Ehhez képest az történt, hogy a Tisza párt népszerűsége napjainkra elérte vagy talán már meg is haladta a Fideszét, sőt egyes, a valós helyzetet tükrözőnek tűnő, átfogó és országos felmérések szerint Magyar Péter a Fidesz törzsszavazói közül is elhódított legalább negyedmillió embert.Ez azért a gránittömb elég jelentős darabja.
A médiában és a közösségi oldalakon közzétett nyilatkozatokat és elemzéseket áttekintve nyilvánvaló, hogy a politikai elemzők és a hazai közélet meghatározó szereplői és véleményvezérei tanácstalanul állnak a jelenlegi helyzet előtt, főleg ha fideszesek, hiszen a Tisza párthoz hasonló, a balliberális értelmiségitől a jobboldali konzervatív szavazóig bármilyen típusú magyar embert megszólítani tudó politikai erőt korábban elképzelni sem tudtak, és ehhez hasonló jelenséget évtizedek óta nem láttak.
A Tisza párt tagadhatatlan népszerűségének okait hosszasan lehetne sorolni. Egyértelmű, hogy a közpénzt magánvagyonná változtató, rendszerszintűnek tűnő folyamatok, a NER-oligarchák és a miniszterelnök családjának és baráti körének jelentős részben állami és uniós forrásokból történő, számos magyar szemét szúró mértékű gazdagodását elősegítő, mára már egészen alaposan dokumentált, mondhatni személyre szabott törvényalkotás, a sokak szerint a talán éppen mindezért a költségvetésből hiányzó százmilliárdok eredményeként mélyrepülésben lévő közszolgáltatások, a repülőrajt helyett rendkívül rossz adatokat mutató magyar gazdaság, az újra és újra elszabaduló infláció, az 5 éve tartó rendeleti kormányzás és a hasonló jelenségek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy emberek milliói szerint bármi jobb lenne, mint a jelenlegi kormányzat és rendszer.
A Tisza „áradásának” fő oka mindemellett mégis az lehet, hogy a Fidesztől és a kormánytól a gondolkodó és kérdező magyar emberek továbbra sem kapnak érdemi válaszokat és megoldási javaslatokat a valós kérdéseikre. Korábban ez a másfél évtizede folyamatosan kormányzó párt szempontjából nem volt jelentős probléma, hiszen a tömegek számára érvényes és hiteles válaszokat a Gyurcsány, Dobrev, Hadházy és a hasonlóan jellemtelen és elvtelen kommunisták és liberálisok által vezetett ellenzék sem adhatott. Rájuk épeszű és hazát szerető magyar ember nyilvánvalóan sosem szavazott volna, ám a Fidesz jórészt Gyurcsánynak köszönhető kegyelmi állapota a Tisza párt feltűnésével és megerősödésével mára már véget ért. Sokan úgy érzik még a jobboldali magyarok közül is, hogy végre van, aki nem kommunista, nem vagy nem nagyon liberális, s talán valóban a minket körülvevő valósággal foglalkozik. A háborús retorika és gyakorlat helyett már régen valami valóban újra váró szavazókat ebben az érzésben megerősíthették a március 15-i történések is. Orbán Viktor és Magyar Péter beszéde ugyanis mind tartalmában, mind nyilvánvaló célközönségében komoly eltéréseket mutatott.
„Orbán húsvéti nagytakarítást és poloskátlanítást ígért, Magyar Péter pénzt a közszolgáltatásokba és az uniós pénzek hazahozatalát, valamint valódi beleszólást a kormányzásba minden magyarnak”
Miről beszélt Orbán? Március 15-e lévén adta magát, hogy a szabadságharcosok előtt való szokásos kalapemelést követően kiemelje a magyar emberek sok ezer év óta tartó és még nyilvánvalóan sok évezredig megmaradó szabadságvágyát, és szóljon e legfőbb értéket, a szabadságot veszélyeztető külső és belső ellenségekről. „Mi azonban vérbeli szabadságharcosok vagyunk, és akkor vagyunk elemünkben, ha küzdhetünk a szabadságunkért” – emelte ki a miniszterelnök –, ezért az elkövetkező években is a fő küldetésünk, hogy elhozzunk hazánk és Európa szabadságát. Egy a jelszónk, tartós béke, állj közénk, és harcolj érte – juthatott e ponton eszébe számos magyarnak az átkos emlékű kommunista rendszer egyik ikonikus dala, de ezt követően szerencsére megtudhattuk, hogy „a nyugati világ lelkéért vívott küzdelemben” az unió más patriótáival szövetkezve végre nyerésre állunk. Annak ellenére így van ez, hogy Brüsszel korábbi rabtartóinkhoz, a törökökhöz és a Habsburgokhoz hasonlóan mindent megtesz leigázásunkért, és ehhez ide telepített helytartókat és zsoldosokat sem átall igénybe venni.
„A poloskák átteleltek, ezért tavaszi nagytakarításra van szükség”
Mi azonban „felépítettük Európa egyetlen patrióta nemzetgazdaságát. Hazaküldtük az IMF-et. Megreguláztuk a multikat és a bankokat. Visszavettük a magyar energiarendszert. A teljes nemzetgazdaságot a magyar emberek szolgálatába állítottuk”, ráadásul a két-és többgyermekes anyák jövedelemadó-mentességével biztosítottuk a magyar családok jövőjét. Csak annyi maradt hátra, hogy ezeket az eredményeket megvédjük a brüsszeli támadások ellen – fogalmazott Orbán –, és ennek megalapozásához egyebek mellett húsvéti nagytakarításra van szükség, ugyanis „átteleltek a poloskák”, (SIC!) akik az egyéb brüsszeli bérencekkel, azaz a bírókkal együtt hazánk újkori labancai. Semmi vész, mert majd magasnyomású mosóval és teli rüszttel kitakarítjuk tőlük az országot, és így sorsuk a szégyen és a megvetés lesz, ráadásul a pokol egy speciálisan nekik létrehozott bugyrában fognak szenvedni az idők végezetéig – zárta érdemi beszédjét ha nem is pont e szavakkal, de ebben az értelemben és hangvétellel a miniszterelnök.
„A Fidesz kommunikációja erősen menczerizálódott, és ez sokakat elgondolkodtat”
Orbán szavainak mélyebb igazságtartalmát nem elemezve is szöget üthetett a szavazópolgár fejében néhány gondolat a fentiekkel kapcsolatban, miközben a Múzeumkerttől az Andrássy út felé baktatott, hogy meghallgassa Magyar Pétert.
„Megreguláztuk a multikat és a bankokat?! Akkor miképpen történhetett, hogy olyan irgalmatlanul sokat fizetünk a bankolásért, ahogy a sógorom bemutatta, sokkal többet, mint ő a ködös Albionban? Nem az a helyzet vajon, hogy a bankokra kirótt különadót azok egy az egyben a fogyasztókra háríthatták?!
Ha megregulázták a multikat, hogyan tette lehetővé a rendszer, hogy nálunk volt az elmúlt években Európa-szerte talán a legnagyobb az élelmiszer-infláció? Hogyan alakulhatott ki, hogy bizonyos árucikkek esetében akár 70-80%-os árrést is alkalmazhattak az élelmiszerláncok, amelyek ráadásul nyilvánvalóan kartellezve, egymással egyeztetve raboltak ki minket, ahogy ez most az árrésstop kapcsán feketén-fehéren kiderült?! Mindezt vajon nem a másfél évtizede megszakítás nélkül kormányzó Orbán-kormánynak köszönhető?!
Hogyan történhetett, hogy a gyermekeink védelmére is csak most kerül sor, s nem az elmúlt 15 évben akarták betiltani a Pride-ot? Nem azért történik ez pont most, mert hirtelen nagy szükség lett a radikális jobboldali szavazókra is?” - teszi fel magában a kérdést ugyanez a ballagó szavazó, ha konzervatív gondolkodású.
„A Pegasus-botrány után poloskázni olyan, mint akasztott ember házában kötelet emlegetni. Orbán nyilván nem csak a lehallgatásra és Magyarra gondolt, hiszen többes számban fogalmazott”
Mire, kire gondolhatott Orbán, amikor poloskázott?! Egyrészt valószínűleg Magyar Péterre, hisz így emlegeti őt Menczer mellett a Megafon, de nyilván nem csak rá, hiszen egyértelműen többes számban fogalmazott. Konkrét társadalmi csoportokat kapcsolt össze a pokol legmélyebb bugyraiba utalandó, a legmélyebb megvetést érdemlő poloskákkal, annak ellenére, hogy hasonló gondolat még Dante elméjében sem fogant meg, pedig ő is sok embertípust szánt oda.
A miniszterelnök nyilván nem csak a lehallgatás miatt poloskázott, hiszen ha arra utalt, az a Pegasus-botrány után éppen olyan, mint akasztott ember házában kötelet emlegetni. Ha az út a Múzeumkert és az Andrássy út között hosszabb lenne, lehet, azon is elgondolkodott volna, miért van az, hogy Orbán ismét csak a külső támadásokról beszélt, háborús retorikával, a napi szinten tapasztalt belső problémákat pedig Menczer Tamás módjára intézte el, poloskázással és fenyegetőzéssel?! Miért engedtük, hogy a magyar közélet és legfőképpen a Fidesz kommunikációja ilyen szinten menczerizálódjon?! Ez egyszerűen tragikus és visszataszító – vetődhetett volna fel a gondolat a fejében, ha közben nem érkezik meg az Andrássy útra.
„Balliberális politikus nyilván nem visel atillát”
A Tisza párt hívó szavára ott már órák óta csak gyűlt, egyre gyűlt a tömeg, és a rendkívül nemzeties hangvételű, kifejezetten jó hangulatú és a külső szemlélő számára forradalmi hangulatúnak tűnő, autentikus hangvételű, egy óra hosszúságú 48-as emlékműsort követően lelkes „árad a Tisza” skandálás közepette színpadra lépett Magyar Péter. Kék attilát viselt, ami sok jelenlévőt elgondolkodtathatott, és egyértelmű üzenet lehetett az őt rendszeresen balosozó és liberálisozó médiamunkásoknak és politikusoknak. Bár nemzeti ünnepeinken magam is bocskait viselek – gondolhatta az ugyancsak zsinóros magyar ruhában érkező ünneplő polgár – abban egészen biztos vagyok, hogy balliberális értelmiségi vagy a baloldalnak mindenáron megfelelni vágyó politikus ilyet elvből sem visel, soha, sem szándékosan, sem véletlenül”.
„A háborús retorika helyett a Tisza párt ünneplést, egyetértést és reményt kínált a magyaroknak”
Az Orbán által hangoztatott háborús retorikához képest vagy azzal talán éppen szemben Magyar azzal nyitott, hogy „Mit kíván a magyar nemzet? Legyen béke, szabadság és egyetértés! A márciusi ifjak e követelése napjainkban aktuálisabb, mint valaha”.
Ezt követően Széchenyit, Deákot és másokat példaképnek emelve szólt a haza „tégláról-téglára való építéséről, és feltette a kérdést, hogy ilyen erős alapokon állva és ily dicső elődöket követve mi 2025-ben mit tudunk tenni azért, hogy a magyar név megint szép legyen, méltó régi nagy híréhez.
Deklarálta, hogy „a tavasz, a változás és a remény jelszava a tavalyi zászlóbontó rendezvény óta úgy hangzik, hogy Tisza, s e mozgalom tovább szövi a márciusi ifjak álmát a szabad és életteli Magyarországról. A márciusi ifjakhoz hasonlóan a mai magyaroknak is az a célja, hogy olyan országot teremtsenek, amely emberséges, és amelyben jó élni. A gőgös, rozsdás hatalom reszkető nyaloncai azonban jelenleg még uralkodnak e magyarokon. »A márciusi ifjak azonban soha de soha nem adták fel, és ma mi vagyunk, ti vagytok a márciusi ifjak, a Viharsaroktól Kemeneshátig, valamint Szabadkától Dunaszerdahelyig terjedő, a Vértes, a Cserehát és a Bakony minden magyarját magába foglaló szabadságszerető magyarjai.«
„A Magyart balliberálisozó vádakat folyamatosan cáfolta a pártelnök retorikája és a rendezvény szimbólumrendszere”
Ilyet ugyancsak nemigen hangoztatna egy balliberális politikus – gondolhatta számos szavazóval együtt emberünk, és itt már minden magyar közéleten edződött választópolgárhoz hasonlóan egy radikális jobboldali rendezvényen érezhette magát. A háborús retorikájú, az ország jelentős részét a nemzet testéből kirekesztő és a pokol speciális bugyraiba szánó múzeumkerti szónoklat után itt azt hallhatta, hogy „valljuk, hogy a magyar nemzet oszthatatlan, és aki építeni, fejleszteni akarja hazánkat, az mind Szent István, Hunyadi, a 48-as és az 56-os hősök örököse. A nemzetet ennek az építő szándéknak a jegyében kell újraegyesíteni, tisztelve az őseinket és felelősséget érezve az utánunk következő generációk iránt. De az új Metternichek és kollaboránsaik számára fontosabb az életük, mint a haza becsülete, és akik az első szóra megadták volna magukat, ugye, Orbán Balázs?!”
Az Andrássy úton nem az 56-os hősöket megtagadó Orbán Balázs volt a legnépszerűbb magyar, az kiderült a közönség hangos reakciójából.
A fennhéjázó gazdagok és a magánrepülőgépeken trópusi szigetekre repkedő Dinasztia – tagok folyamatos, a magyarok kontójára történő gazdagodásának említése ugyancsak értő fülekre talált, ahogy az is, amikor arról beszélt Magyar, hogy visszatetsző lehet sokak számára a családok és a gyermekek fontosságáról való kormányzati „papolás” a pedofilok mentegetése közepette, valamint annak fényében, hogy a gyermekvédelemtől pénzt vont el a kormányzat nem is olyan régen.
E kérdés kapcsán természetesen szóba kerültek az óvodabezárások mellett az egyetemek leépítésének és magánkézbe adásának, valamint a kórházi és egészségügyi várólistáknak a kérdése is. A környezetre rendkívül káros akkumulátorgyárak létesítése közepette földről és vízről beszélni Magyar szerint durva képmutatás, pont, mint amikor a magát kereszténynek nevező kormányzat folyamatosan Jézusról beszél, pedig bűnben él.
„Aki nem vejem, az ellenem”
„15 éve várunk és várunk, hogy majd jobb lesz, ahogy mindig ígérik. De a HAZA nem lehet várólistán!” – fogalmazott elég frappánsan, majd ismét emlékeztette rá hallgatóit, hogy „az Orbán-dinasztia belőletek lett gazdag, a ti pénzeteket vonta el, a nektek járó forrásokat vonta el, míg Európa egyik leggazdagabb embere lett. 10.000 milliárd forint – ennyire teszik a dinasztia vagyonát!… Az apja, a testvére, a veje, a szomszédja, a barátai, az ügyvédje, de még a fogorvosa és az edzője is mind milliárdossá vált – míg az egészségügy és az oktatás lezüllött, a nemzeti vagyon pedig idegen kezekbe került. »Aki nem vejem, az ellenem« – ma már mindenki ismeri e felcsúti mondást.
Mindehhez képest az volt a propagandaszöveg, hogy „azért építik a NER-t, mert a magyar pénznek itthon kell lenni, a magyarok kezében, de becsaptak benneteket! A Nemzeti Együttbűnözés Rendszere már külföldre viszi a magyar pénzt. Ezért vannak ingatlanjaik New Yorkban, ezért van borászatuk Franciaországban, jachtjaik és luxusnyaralóik a világ különböző részein. A NER bőrőndben hordja külföldre a pénzt. Veszélyesebbek, mint a multik, mert úgy csapnak be benneteket, hogy közben piros-fehér-zöld szalaggal átkötik a tőlünk ellopott pénzt” – fogalmazott szemléletesen Magyar Péter, s így folytatta:
„Nagy Márton egy golyóstollal karikázgatja a számokat, hogy mennyit faragnak le a kék tejföl árából, miközben Orbán Viktor a vejétől megveszi százmilliárdokért a túlárazott irodaépületeket, és épp ellopnák a kastélyokat és a pályaudvarainkat. Az öreg császár azt hazudja, pénzügyekkel nem foglalkozik, miközben százmilliárdokat lopnak el. A jóhír kampánycsapda, sajt az egérfogóban… ”
„Indul az út a börtönbe – program, és összefogással hozzuk el a magyar tavaszt, és vetünk véget az Orbán-télnek”
Elég azonban Orbán és 3000 janicsárjával szemben összefognunk, hogy visszanyerjük a szabadságunkat, és elhozván a magyarok tavaszát véget vessünk az Orbán-télnek – tudhatta meg a hallgatóság. „Van egy jó hírem a számotokra és a számukra is „De hogyan csináljuk mindezt? Ahogy mindannyian tudjuk, az Orbán a részletekben rejlik”:
1. Azonnal csatlakozunk az európai ügyészséghez.
2. Zéró toleranciát hirdetünk a korrupció minden formájával szemben.
3. Létrehozzuk az önálló, korrupcióellenes ügyészséget, és külön NAV nyomozócsoportot állítunk fel.
4. Duplájára emeljük az összes korrupciós bűncselekmény büntetési tételét, és az ilyen bűncselekményeknél kizárjuk a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét.
5. Visszaállítjuk az igazságszolgáltatás függetlenségét. Lesz új bírósági, ügyészségi és rendőrségi vezetés.
6. Minden olyan bűncselekménynél, ahol akár csak egyetlenegy forint közpénz is érintett, teljes vagyonelkobzást vezetünk be.
7. 20 évre visszamenőleg az összes politikusnál és családtagjaiknál vagyonosodási vizsgálatot indítunk, és 5 évre visszamenőleg nyilvánosságra hozzuk mindenkinek az adóbevallását.
Vége van, elvtársak, vagy ha így jobban értitek: Tovarisi konec!, idézte fel beszéde e részének végén Magyar az MDF 1989-ben azóta is példátlan sikeres jelmondatát és választási plakátját.
A Tisza szövetséget köt minden magyarral, és a néptől fog felhatalmazást kérni a gyakorlati teendőkhöz, egy valódi kérdésekről szóló nemzeti konzultáció keretében”
Hogy hogyan csináljuk mindezt, azt „beszéljük meg, döntsük el együtt, és kössünk szövetséget!”-kérte követőit Magyar, majd nevesítette potenciális együttműködő partnereit.
„Kössünk szövetséget a beteg gyermeket nevelő szülőkkel, az időseinkkel, a fogyatékkal élő honfitársainkkal, a vállalkozókkal, a munkavállalókkal, a külhoni magyar testvéreinkkel, a gazdákkal, a rendvédelmisekkel, a kormánytisztviselőkkel, a roma honfitársainkkal, a magára hagyott vidékkel, a cserben hagyott zsákfalvakkal és az önkormányzatokkal. Magyar a magyarral. Mert tudjuk, hogy nincs jobb, nincs bal, csak magyar.”
Ezt követően ismét a konkrétumok következtek:
„Törjük át együtt a nőket korlátozó üvegplafont, szüntessük meg a nők és férfiak közötti bérszakadékot, adjuk vissza a hölgyeknek a szabad orvos- és bábaválasztás jogát! Tegyünk konkrét lépéseket a családon belüli erőszak visszaszorítása ellen. A nők is vállalhassanak egyenlő szerepet az országos és helyi politikában! Hölgyeim, gyertek velünk, segítsetek, hogy segíthessünk!”
A határon túlra szakított nemzettestvéreket, legalábbis egy részüket a pártelnök külön is megszólította, a következőképpen:
„Erdélyiek és délvidéki testvérek! Számíthattok Magyarországra, számíthattok a Tiszára, de az anyaországnak is szüksége van rátok! Érezzétek, mi az igaz, és mi a csalfa! Ne hagyjátok magatokat megvezetni, segítsetek az anyaországnak a változásban!”
Nem maradtak ki az idősek sem:
„Kedves idős honfitársaink! A Tisza nem csak beszél a nyugdíjasok megsegítéséről, hanem azonnal a tettek mezejére lép. A 65 év felettiek mentesülnek a személyi jövedelemadó fizetése alól, a gyógyszerek pedig áfamentesek lesznek. Mindemellett bevezetjük a nyugdíjas SZÉP kártyát, évi 200 ezer forinttal” – szólt az üzenet.
„Orbán és az orbáni infláció megállítható, az Orbánék miatt befagyasztott uniós pénzek pedig hazahozhatóak”
Minderre azért van szükség Magyar szerint, mert ma nem háborús veszélyhelyzet van, hanem megélhetési válsághelyzet. Nem szavazatokat kell vásárolni homályos ígéretekkel, hanem cselekedni kell, nem holnap, hanem ma. „Az élelmiszer-inflációt ők okozzák, nem más. Sehol nem drágultak úgy az élelmiszerek, mint Magyarországon. Megállítjuk Orbánt és az orbáni inflációt. Dolgozni fogunk az Orbánék miatt befagyasztott uniós források hazahozatalán, beindítjuk a bérlakásépítő programot, valódi munkahelyeket teremtünk, talpra állítjuk a magára hagyott vidéket és a nagy múltú magyar mezőgazdaságot.” – jöttek az újabb ígéretek a helyzet átfogó rendezésére.
„Mindenki vegyen részt a Nemzet hangja nevű népszavazáson és mondja el, milyen országot akar Orbán után”
A Tisza a gyakorlati lépésekről nem az emberek feje felett dönt, és nem álkérdésekkel foglalkozik, hanem valódi felhatalmazást kér minden magyartól, s ezért megszervezi a legnagyobb közös mozgalmat, melynek keretében minden 16 év feletti magyar elmondhatja, milyen országot akar Orbán után. Akinek fontos a családja, otthona és hazája, az vegyen részt a Nemzet hangja nevű népszavazáson, és válaszoljon a következő kérdésekre:
1. Egyetért-e azzal, hogy nyugdíjas SZÉP kártyát vezessünk be, amely évi 200.000 forint értékben élelmiszer-vásárlásra, gyógyszervásárlásra és egészségmegőrzésre fordítható?
2. Egyetért-e azzal, hogy a gyógyszerek áfája 0%-ra csökkenjen?
3.Egyetért-e azzal, hogy az állam ne fordíthasson költségvetési forrásokat magánegészségügyi beruházásokra, és évente minimum 500 milliárd forint fordítson az állami egészségügyi rendszer fejlesztésére?
4. Egyetért-e azzal, hogy a visszaszerzett nemzeti vagyont oktatásra, egészségügyre és vidékfejlesztésre fordítsuk?
5. Egyetért-e azzal, hogy az egészséges élelmiszerek áfakulcsa maximum 5% legyen?
6. Egyetért-e azzal, hogy a személyi jövedelemadó egységesen 9%-ra csökkenjen?
7. Egyetért-e azzal, hogy újra bevezessék a korábbi területeken a KATA adózási formát?
8. Egyetért-e azzal, hogy 5 milliárdos vagyon felett extra adófizetési forma legyen kiszabva?
9. Egyetért-e ön azzal, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja maradjon?
10. Egyetért- e azzal, hogy egy miniszterelnök 2 ciklusig, maximum 8 évig tölthesse be a pozícióját?
11. Egyetért-e azzal, hogy az önkormányzatok visszakapják a hatásköreiket, intézményeiket és forrásaikat az oktatási, az egészségügyi és a szociális területeken?
12. Egyetért-e azzal, hogy a miniszterelnök fizetése maximum 2,5 millió forint legyen, és az országgyűlési képviselők jövedelme a felére csökkenjen?
Eddig tartott a március 15-höz illő 12 pont, és ezt követte a bónusz kérdés:
+1: Támogatja-e Ön, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen?
Mivel a Tisza lehetőség szerint mindenkit meg akar kérdezni, hogy ez egy valódi nemzeti konzultáció legyen, ellentétben a kormány hasonló kezdeményezéseivel, a magyarok e kérdésekre egyrészt személyesen felelhetnek a Tisza nemsokára ismét elinduló országjárásán, másrészt egy pár nap múlva megnyíló online felületen is leadhatják szavazataikat – tudhatta meg, aki végighallgatta Magyar Péter nem éppen rövidre szabott és rendkívül sok témát érintő beszédét.
„Orbán legfeljebb a saját táborát tudta megszólítani, míg Magyar a bizonytalanokban és a vele szkeptikus jobboldaliakban is kételyeket oszlathatott”
Aki mindkét beszédet meghallgatta - merthogy sok ilyen nyitott és kíváncsi ember akad széles e Kárpát-medencében - óhatatlanul összemérte a két politikus március 15-i teljesítményét. Megállapíthatta, hogy Orbán Viktor március idusán megfogalmazott üzeneteire, fenyegetőzésére és háborús retorikájára legfeljebb a saját táborának végletekig elkötelezett tagjai lehettek vevők. A jóindulatú, esetleg valóban keresztény fideszest elborzasztotta a fentebb részleteiben bemutatott poloskázás és a magyarság egy részének a pokol e célra elkülönített részébe történő száműzése.
Orbán rendkívül egyszerűnek tűnő helyzetértékelése szerint ráadásul belföldi gondok és problémák gyakorlatilag nem is léteznek, hiszen azokat a kormány már mind megoldotta. A Fidesznek a hallott világmagyarázat szerint a továbbiakban nincs is egyéb feladata, mint megvédeni az eredményeket Brüsszeltől és a brüsszelita bérencektől. Sugalmazása szerint erre nyilvánvalóan csak a Fidesz képes A külső és a belső ellenség tehet tehát mindenről, de semmi vész, mert Brüsszelt elfoglaljuk, a brüsszelitákat meg kitakarítjuk az országból.
A magyar közélet botrányait jól ismerő szavazó legalábbis csodálkozhatott rajta, hogy azokat az apróságokat, mint egyebek mellett a MÁV és az egészségügy látványos mélyrepülése vagy például az Orbán-családot és baráti kört, valamint a NER-t érő korrupciós vádak, a miniszterelnök méltóságán alulinak tartotta még megemlíteni is. Amiről nem beszélünk, az nincs - gondolhatta, csak furcsa, ha azt hiszi, hogy mindez a megszólítottaknak sem jut eszébe.
„Orbán a saját tábor erősítésére gyúr, míg Magyar gyűjtőpártot szervez, ám ez számos kockázattal jár”
Nyilvánvaló, hogy a miniszterelnök beszéde nem igazán volt alkalmas a bizonytalan vagy az elmúlt hónapok, évek történései miatt elbizonytalanodott szavazók megszólítására. Elképzelhető, hogy a Fidesz róluk már tudatosan vagy legalább tudat alatt lemondott, és a párt és a pártelnök valóban csak a saját biztos szavazóinak megtartására és lehetőség szerinti mozgósítására törekszik.
Magyar Péter azonban gyűjtőpártot szervez. Munkácstól Győrig és Szegedtől Torockóig megpróbálja megszólítani az összes potenciális magyar szavazót, és nem is sikertelenül. Mivel szinte biztos lehet benne, hogy az Orbánt leváltani akaró baloldali és liberális tömegeket már nagy többségében maga mögött tudhatja, ügyelt rá, hogy a rendezvény külsőségeivel és beszéde tartalmával a jobboldali szavazóknak is üzenjen. Megmutatta, hogy nem idegen tőle a nemzeti viselet, és kerek-perec kimondta, hogy a teljes Kárpát-medencei magyarság érdekében kíván kormányt alakítani és működtetni. A gesztusait és beszéde hangulatát tekintve ráadásul mindez őszintének tűnt a szájából. Egyértelműen cáfolni kívánta a rá szórt internacionalista és balliberális vádakat, és ennek eredményeként közönsége az ünnepély két órás időtartamának nagy részében akár egy radikális jobboldali rendezvényen is érezhette volna magát. Mindez egyértelműen alkalmas volt arra, hogy az eddig tőle a vélt és sugalmazott baloldali-liberális irányultsága miatt távol maradó jobboldali szavazókat legalábbis elbizonytalanítsa és a Tisza iránt a továbbiakban nyitottá tegye. A liberálisok persze éppen ugyanezek miatt a jelenségek miatt megharagudhatnak rá, de őket valószínűleg megtartja a táborban, hogy nem igazán láthatnak a Tiszán és Magyaron kívül más alkalmas pártot és embert a jelenlegi, általuk gyűlölt rendszer és kormány megdöntésére.
A jelek szerint a Tisza párt konkrét tervekkel készül a kormányzásra, ellentétben a megafonos sugalmazásokkal
Sokszor olvashattuk és hallhattuk jobboldali elemzőktől és médiamunkásoktól, hogy a Tisza pártnak nincs semmilyen programja, és egyetlen üzenete, hogy „Orbán, takarodj!” Magyar Péter most ezt is megcáfolta, hiszen beszédében valódi programpontokat sorolt.
A magyar államháztartás helyzetét ismerő szavazó persze szomorú lehetett, hogy a két párt ekkora ígérgetési versenybe hajszolta egymást, pedig nyilvánvaló, hogy erre az ország jelenlegi helyzetében nincs fedezet.
Magyar Péter a reményei szerint a NER-t követő Tisza-kormány legfontosabb teendőivel kapcsolatban ráadásul kikéri a szavazók véleményét, és a 12+1 szavazásra bocsátott kérdés döntő többsége valóban minden magyart érint. Egyetlen kivétel e tekintetben Ukrajna uniós csatlakozásának támogatása, ám Magyar eddig ügyesen elkerülte, hogy az ehhez hasonló kínos kérdésekben, például a Pride betiltásának ügyében állást foglaljon. A Nemzet hangja nevű Tisza-kezdeményezés ráadásul lehetővé teszi, hogy úgy keressen ez alól kibúvót, hogy a többségi döntésre hivatkozva alakítja ki a saját és pártja álláspontját.
Hogy az írásom címében feltett kérdésre is válaszoljak, meg kell állapítanom, hogy a fentiek miatt a Fidesz és a Tisza közötti március 15-i kommunikációs versenyt egyértelműen Magyar Péter nyerte meg. Az más kérdés, hogy éppen a már sokat említett, rendkívül heterogén ideológiai hátterű és indíttatású, különböző társadalmi rétegekből álló támogatóinak való megfelelés a választások közeledtével egyre nehezebb lesz. A jelenlegi belpolitikai helyzetben úgy tűnik, hogy a Fidesz egyes-egyedül a Tisza emiatt történő erodálódásában és esetleges belső konfliktusaiban bízhat.