Hunyadi: Mítoszteremtés jellemfejlődéssel és belső meggyőződésből cselekvő hazaszeretettel

Csorba fia Vajk és Morzsinai Erzsébet gyermekének, azaz Hunyadi Jánosnak a felmenői havasalföldi kun kenézek, akik ráadásul nagy valószínűség szerint I. Basarabbal, a havasalföldi fejedelemség XII. századi, ugyancsak kun – tatár származású államszervező fejedelmével is rokonságban álltak. Hogy nagyapja, Serbán vagy Csorba felesége, Édua és leánya, valamint otthona tragikus események közötti elvesztését követően a gyermek Vajkkal hogyan és miért menekül Havasalföldről a rejtélyes “fekete ember” elől Magyarországra, azt Bán János érzékletesen bemutatja Hunyadi-regényfolyamában, és hősünk származása nagy vonalakban a Bán Mór néven alkotó szerző műve alapján írt filmsorozatból is elénk tárul. Vajk fia János legalábbis apai ágon tehát mindössze második generációs magyar nemesként lép a történelem színpadára, és a televíziós sorozatnak köszönhetően a szemünk előtt válik a mai napig nemzetközi tekintélynek örvendő politikussá, kormányzóvá és államférfivá és hadvezérré, de legfőképpen a nagy Hunyadivá, a törökverővé.

A jellemfejlődés milánói fordulata hosszú távon mítikus nemzeti hőst eredményez, ám ehhez kell a szerelem hazahívó szava

„Epévé változzék a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek. Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át, mikor nem téged emleget! Húnyjon ki két szemem világa, ha nem rád tekint, népem, te szent, te kárhozott, te drága!” – jutnak eszembe a filmet nézve óhatatlanul Dsida Jenő, az erdélyi költőóriás sorai, legkésőbb a harmadik részben, amikor János a kétségtelenül csábító és kézzel fogható itáliai, világi hívságokkal, rajongó hölgyekkel, csengő aranyakkal és egyéb anyagi javakkal szakítva a milánói Visconti herceg arcába vágja, hogy ő többé nem Giovanni, hanem kizárólag János, azaz Hunyadi János. Tehát az gyszerű, mai szóval talán kissé internacionalista gondolkodású, pénzért és dicsőségért harcoló zsoldosból tehát tudatos magyarrá válik, és a végeredmény szempontjából szinte mindegy, hogy ezt milyen arányban eredményezi a milánói beszélgetéseiben megjelenő honvágy és mekkora mértékben Szilágyi Erzsébet Vitéz János közvetítésével érkező hazahívó szava és elsőszülött fia, László születésének híre. E régi-új, de mindenképp tudatosan választott minőségében haza is tér Erdélybe, Hunyad vármegyébe, egész pontosan Hunyad faluba és a kastélyába, hogy ott családja és népe vezetője és védelmezője legyen a török és oláh betörések ellen.

“A mítoszteremtés ez esetben pátosz nélkül sikerül”

Oldalán hűséges és határozott asszonyával, az ugyancsak hős lelkű Szilágyi Erzsébettel ráadásul napról napra befolyásosabb magyar főúrrá válik, aki a kormányzóként és nagybirtokos nemesként rendelkezésére álló erőforrásokat országa és nemzete, végső soron pedig Európa védelmére fordítja. Ezt már nyilván a sorozat további részeiből ismerhetjük majd meg, de az irány már most egyértelmű: a harmadik résztől Hunyadi fokozatos jellemfejlődésének bemutatásával igazi mítoszteremtés zajlik, többnyire valós történelmi alapokon, szerencsére mindenféle üres nemzeti vagy bármilyen szirup és pátosz nélkül. Az utóbbit azért kellett kiemeljem, mert az elmúlt években állami támogatással létrejött történelmi filmekben az alkotók sajnos ezt nem mindig tudták elkerülni.

A karakterek, a jelenetek és a helyszínek lehetővé teszik, hogy a néző valóban a XV. századi Magyar királyságban érezze magát

Kádár L. Gellért hitelesen, komoly színészi játékkal formálja meg a kezdetben kevéssé tudatos, ám a török veszedelmet első pillanattól felismerő erdélyi nemest. Valós és érthető indulattal, keresetlen stílusban vágja a hatalmi intrikákkal bajlódó budai urak és Zsigmond király szemébe, hogy mit kellene tenni, ha igazából meg akarják állítani a Balkánt ekkorra már szinte teljesen maga alá gyűrő törökök további terjeszkedését. Cillei Ulrik, azaz Fekete Ernő ugyancsak remek intrikus, aki társaival érzékletesen jeleníti meg a XIV – XVI. századi magyar kiskirályok gondolkodását. Hunyadi sikeres karakterépítéséhez természetesen szükség van a fokozatosan mellé álló és mellette minden körülmények között kitartó Szilágyi Erzsébet határozott és erős természetére és jellemére is.

“Vlad Dracul reinkarnációja csodával határos”

A külső megjelenést tekintve a csúcs egyértelműen a Nagypál Gábor által megszemélyesített Vlad Dracul. Szinte hihetetlen, hogy a film alkotói miképpen, milyen művészi, szellemi és spirituális trükkök segítségével hozhatták létre a havasalföldi oláh fejedelem reinkarnációját. (A pontosság kedvéért meg kell említenem, hogy a fenti képen Dracul fia, azaz Vlad Tepes, Mátyás kortársa és hűbérese látható, de a forrásaink szerint nagyon hasonlítottak egymásra, s csak az utóbbiról maradtak fenn megfelelő ábrázolások.)

“Az erotikus jelenetek többnyire ugyancsak a hiteles korfestést erősítik”

Bár sokaknak talán meglepő lehet, a filmsorozat erotikus jelenetei és sajátosan bemutatott szerelmi viszonyai sem feltétlenül öncélúak, hanem ugyancsak nagy mértékben segítik a korfestést. A XIV. században alkotó Boccaccio és más kortárs szerzők művei mellett Csezmiczei János, a történelembe Janus Pannonius néven bevonuló nagyváradi püspök egyértelműen személyes élményekből táplálkozó erotikus, sőt valójában pornográf verseit megismerve képet alkothatunk a késő középkor és a reneszánsz szexualitásáról és erkölcsiségéről. Janus Pannonius művészete a filmsorozat e tekintetben való értékelése szempontjából azért is fontos lehet, mert ő nem csupán Mátyás király kortársa és barátja volt, hanem a filmben fontos szerepet betöltő Vitéz János unokaöccse és tanítványa is. Törőcsik Franciska, azaz a szultán feleségévé váló Brankovics Mara ráadásul kiváló arányérzékkel és színészi játékkal akadályozza meg, hogy a szultáni háremben zajló események a Szulejmán-sorozat utánérzéseként egyfajta háremi szoftpornóvá silányuljanak.

“Az anyanyelvűség mellett a jelmezek és a helyszínek is hihetővé teszik a történetet”

A történelmi hitelességet a rendezői változatban szereplők saját nyelvükön való megszólalásai mellett a kiváló, korhű jelmezek és a film remekül megépített helyszínei is erősítik. Buda, a drinápolyi szultáni hárem és Hunyad, továbbá Milánó és a sorozat első csatájának helyszíneként megjelenő Galambóc vára látványvilágában egyértelműen hozzásegíti a nézőt, hogy a XV. századi Magyarországon és Európában érezze magát. Bár éles csatajelenetet eddig csak egyet láthattunk, a galambóci várostrom és a filmről készült előzetesek alapján biztos vagyok benne, hogy az alkotás e tekintetben sem fog csalódást okozni a továbbiakban, elsősorban Nándorfehérár ostrománál. Amit eddig láttam, az kedvemre való, és nagyon várom a folytatást.

Kékesi Raymund