Miért állítom, hogy Ukrajna maffiaállam, és ezért sincs helye az Unióban? I.

I. rész - saját történet. A cikk elolvasása kevesebb, mint 5 percet vesz igénybe!

Egy hete azzal kezdtem „Ha végleg lemondanál Kárpátaljáról, és romba döntenéd az Európai Uniót, szavazz Ukrajna uniós tagságára!” című írásomat, hogy „Mindig is Ukrajna európai uniós csatlakozása ellen voltam. Talán éppen azért, mert megismertem a nevezett állam működését, és azt, hogy ebben a velejéig romlott maffiaállamban milyen sorsa van a benne élő kisebbségeknek, köztük a kárpátaljai magyaroknak”. Elemzésemben ezt követően történelmi, szociológiai és gazdasági érvekkel támasztottam alá, hogy amennyiben megkérdezik őket, a magyar emberek döntése Ukrajna bármiféle, azaz gyorsított vagy távoli uniós csatlakozásáról csupán egyféle lehet. Sok olvasóm e véleményem miatt megorrolt rám, s azt kérdezte: »Nem értem, Te most nem tiszás vagy?«, vagy éppen azt írta, nemes egyszerűséggel, hogy »fideszbarom«. Volt, aki azt is tudni véli, hogy a Fidesz engem mindezért igen jól megfizet. Mások korábbi elemzéseim miatt azt gondolták, hogy »tiszás« vagyok, esetleg egyenesen „Magyar Péter – fan”. Az ilyen és hasonló véleményeket kialakító embereknek azt üzenem, hogy nagyon szomorú vagyok, hogy sok magyar az általa kedvelt, favorizált politikai erő vélt vagy valós elvárásának megfelelve hoz döntést bármilyen közéleti kérdésről, és nem az érvek és ellenérvek mérlegelése alapján. Én a Magyarkodó márkanévhez hűen elemzéseimben mindig kizárólag azt mérlegelem, mi lehet hasznos nemzetünknek, a Kárpát-medence magyarságának és egyéb népeinek. Ha úgy tetszik, megvásárolhatatlan vagyok, de erről majd írok részletesebben.

Múlt heti cikkemet olvasva többen már azon a ponton fennakadtak, hogy miért írtam, hogy „Ukrajna maffiaállam”, s milyen alapon fogalmazom meg ezt kritikaként pont innen, a NER világából. Nekik hosszabban kell válaszoljak. Amit Ukrajnában tapasztaltam, az Magyarországon még a NER-es világban is elképzelhetetlen. Ukrajna egyértelműen az Unióba nem illő maffiaállam, ahogy azt a következő bekezdésekben bemutatott személyes tapasztalataimmal egybehangzóan a Kárpátalján élő magyarok és ruszinok, valamint az ukránok és az Ukrajna területén élő oroszok kollektív tudata is bizonyítja. Elsőként pár személyes emlékemet idézem fel a maffiaszerű működés bizonyítékaként.

A nagyszőlősi kórház elképesztő állapotain csak a határőrségbe beépített maffiatagok megkenésével lehet segíteni?!

A nagyszőlősi kórház gyermek- és újszülött osztályán, valamint a szülészeten 2016-ban elképesztő állapotok uralkodtak. A saját szememmel láttam a teljes pusztulatot, és attól félek, ez ma sincs másképp. Csoportosan, matracokkal ellátott ketrecszerű tákolmányokban tartották a kicsi és szemlátomást alultáplált magyar, ruszin és ukrán gyermekeket, és köztük sok, az Ukrajnában virágzó béranya-program keretében „ottfelejtett” csecsemőt. A szülés előtt álló nőknek ultrahangos vizsgálatra le kellett menni az egyik épület első emeletén elhelyezkedő szülészetről egy lépcsőn az udvarra, majd azon átsétálva felmenni a másik épület emeletére, ahol az ultrahangkészülék volt. Mi két barátommal ezen segíteni próbáltunk, és vittünk egyebek mellett rengeteg minőségi élelmiszert, valamint egy hordozható ultrahang készüléket a kórházba. A határon azonban az ilyesmit nem olyan egyszerű következmények nélkül átjuttatni. Kárpátaljai, a határon keresztül ezt-azt gyakran szállító, a határőrséget és a vámosok munkáját jól ismerő magyar barátaink megmondták, ki az az ember, azaz ki a kárpátaljai ukrán maffia beépített embere a vámosok között, akivel tárgyalnunk kell, és akit meg kell kenni ahhoz, hogy az akció sikerüljön.

Inkább a beregszászi magyar konzulátussal működtünk együtt, mint az ukrán maffiával. „Ezt így is lehet?!”

A jelzést fogadva mi hárman egymással összhangban úgy döntöttünk, hogy egyrészt nem szeretnénk kenőpénzt fizetni, másrészt nem akarunk a maffiával semmilyen üzleti kapcsolatba kerülni azért, hogy segíthessünk. A kárpátaljai ismerősök azt mondták, sajnálják, de biztos, hogy ez másképp ez nem fog menni, mert a cuccunkat a vámosok majd elkobozzák, és végső soron az ultrahangkészülék a több tucat sonka és egyebek társaságában úgyis a maffia kezére jut, a mindennapos gyakorlatnak megfelelően.

Ehhez képest az történt, hogy arra gondolva, hogy a magyar diplomatákhoz talán mégsem ér el az ukrán maffia keze, felhívtam a beregszászi konzult, és elmeséltem neki, mi a helyzet. Mondtam, hogy inkább vele és munkatársaival működnék együtt, mint a maffiával. Diplomatánkat egyáltalán nem érte meglepetésként az ukrán valósággal való szembesülés, és hajlandó volt segíteni. Elénk küldött egy autót a határ magyar oldalára, amibe átpakoltuk a szajrét, majd a diplomata sávban a diplomata rendszámú autót szorosan követve átsuhantunk a határon, mindenfajta ellenőrzés nélkül. Beálltunk a beregszászi konzulátus udvarára, ott visszapakoltuk a segélycsomagokat és a hordozható ultrahang készüléket az autónkba. Innentől szabad volt az út Nagyszőlősre, ahol a kórház ukrán főorvosának gondjaira bíztuk a szállítmányt. A helyi viszonyokat ismerve csak remélni merem, hogy az élelmiszer azoké lett, akiknek szántuk, és hogy az ultrahang készülék is a kismamákat szolgálja. Kárpátaljai barátaink el sem akarták hinni, hogy mindezt így, az ukrán maffia megkerülésével is végbe lehetett vinni. Azóta sok helyinél érdeklődve megtudtam, hogy a helyzet az elmúlt 8 évben semmit nem változott. Az állami szervekkel együttműködő ukrán maffia ugyanis az államigazgatás minden szintjét áthatja, és hatással van az emberek mindennapi életére. Hogy mennyire, arról a cikkem következő részében fogok szólni.