Ne csupán fizetőssé tegyük a Pride-ot, hanem vegyük vissza tőlük a szivárványt!

(A cikk elolvasása 2x5 percedet veszi igénybe. A két rész külön - külön is olvasható.)

Hatalmas közéleti vihart váltott ki az LMBTQ – és társai lobbi éves seregszemléjének kormányzat általi fizetőssé tétele. Az előzetes miniszterelnöki ígéret ellenére ugyanis csak ennyi történt, s betiltásról szó sincs, pedig ahogy számos külföldi példa igazolja, az sem volna teljesen lehetetlen. Igaz, a tiltásra már bő két évtizede hiába várunk, vagy vérmérsékletünktől függően ezért hiába tüntetünk, függetlenül attól, hogy éppen milyen színű kormány van hatalmon. Nyilvánvaló, hogy a teljes társadalomra káros devianciák terjesztését jogszabályi szinten a közérdek miatt is tiltani kell. A drogkereskedők és a pedofilok, valamint a stricik felvonulását se fizetősen, se ingyenesen nem érdemes lehetővé tenni. A mostani intézkedésben sok liberális mégis a szabad véleménynyilvánítás és a gyülekezési jog egyfajta korlátozását látja, és tiltakozásképpen utcára, azaz hídra vonul, ráadásul úgy tesz, mintha kizárólag ezért tüntetne. Sok egyéb elvi és jogfilozófiai anomália mellett az a gond ezzel, hogy hiteltelenül teszi, s mindez egyáltalán nem hihető.

„Nem a gyülekezési – és szólásszabadságot védik, hanem még mindig túlságosan szilárd kulturális hadállásaikat”

Tedd a szívedre a kezed, kedves olvasóm, és mondd meg: el tudod képzelni, hogy a liberális LMBTQ – XYWZZS (stb., hiszen már valami 72 -féle biológiai és tudati nemet tartanak maguk között nyilván, melynek megjelölésére lassan a világ összes ABC-jének összes betűje is kevés lesz) - aktivisták adott esetben a Kitörés Emléktúra szabad megtartásáért vagy esetleg a Békemenetért, azaz az általuk amúgy fasisztáknak, náciknak, esetleg fidesz-birkáknak vagy egyebeknek gondolt és mondott honfitársaik gyülekezési szabadságáért szálljanak síkra, azaz hídra, és korlátozzák fővárosiak tízezreit mozgási és helyváltoztatási szabadságukban?! Kizártnak tartom. Egy szenvedélyes LMBTQ - aktivista a továbbra is szabadon megtartható felvonulás részvételi árát, azaz az ezért fizetendő néhány tízezer forintot ugyanúgy ki fogja pengetni, mint a magyar válogatott törzsszurkolói a külföldi meccsek járulékos költségeit. Jól tudja, hogy gyakorlatilag bármilyen egyéb fesztiválon pénzbe kerül a részvétel. Mostantól ezen is. Nyilvánvaló mindezért, hogy jelen esetben nem a gyülekezési jog szabadságát védik, hanem a sajnos még mindig elég szilárd hadállásaikat a kultúraformálásban és a közbeszéd tematizálásában.

Ne feledjük: nem is olyan régen még LMBTQ – témájú mesekönyvekre alapozott óvodai és általános iskolai tankönyvek tanyanyagba emelésével akarták a kiskorúak között is elfogadottá tenni, normálisnak beállítani a deviáns szexuális magatartásokat, ahogy azt ide kattintva elérhető írásomban bemutattam és bizonyítottam, és mindenféle egyéb módon borzolták a normális szülők és nem utolsósorban a normalitás talaján álló, a jövő nemzedékekért felelősséget érző, adott esetben keresztyén-keresztény értékeket követő embertársaik idegeit.

„A szivárványt eredeti értelme helyett a „virágozzon szabadon minden deviáns virág” – mozgalom jelképévé tették. Ha visszavennénk tőlük, az mélyütés lenne az egész mozgalomnak”

Néhány héttel ezelőtt például azt javasolták, hogy egy fővárosi templom szivárványszínű kivilágítást kapjon. De nem ám az Istennel való szövetséget jelképező és végső soron Jézusra mutató szivárványra gondoltak, ó, nem. Hanem arra az LMBTQ-s valamire, ami ráadásul nem is pont olyan, mint a miénk, hiszen kettővel kevesebb szivárványt tartalmaz, és valami egészen mást jelképez. Egyfajta sokszínűséget, azaz inkább katyvaszt, a virágozzon szabadon minden deviáns virág jegyében. Ha az ilyen és hasonló ötletek megvalósulnának, azzal ők ismét összekutyulhatnának és elvennének tőlünk valamit. Nekem ennél jobb ötletem van. Vegyük vissza mi tőlük a szivárványt, állítsuk helyre annak eredeti formáját és jelentését, és húzzuk ki a mozgalom alól ezt a bitorolt jelképet. Higgyétek el, ez mélyütés lenne az egész szivárványos lobbinak, és képviselői sokáig nem térnének magukhoz. Hogy miért fontos ez és hogyan vigyük végbe, arról 3 évvel ezelőtt, azaz 2021. július 23-án tettem közzé a következőket a Pesti srácok weboldalán, és a Pride hónap közeledtével sajnos írásom itt következő minden sora még ma is aktuális.

Vegyük vissza tőlük a szivárványt!

Szivárvány havasán felnőtt liliomszál… Talán a legszebb csángó magyar népdal. Bár némiképp aktuálissá teszi, hogy „nem szereti helyét, el akar bujdosni…”. Nem olyan jó neki ez a szivárványos környezet, ahogy jelenleg mi sem élvezzük különösebben.

Pedig a szivárvány igazán fontos jelkép az eredeti formájában. Az Istennel való szövetség, a végtelen esőzés után újra kisütő nap, azaz a remény szimbóluma évezredek óta. Nem véletlen, hogy dacolva a korszellemmel még gyermekeim keresztyén óvodájának is szivárvány a neve. A két keresztyén óvónő a szülőkkel – értsd jól: Édesapával és Édesanyával – összhangban és a Teremtővel szövetségben adja át a fiúknak és lányoknak az élet, a természet és a világ ezernyi színét és illatát.

A szivárvány éppen a fény részekre bonthatóságával mutatja meg teremtett világ gyönyörű egységbe összeálló sokszínűségét, ami azonban nem a teremtés rendjének ellentmondó tiritarka képzavart jelenti. Talán azok is érzik ezt, akik – úgy tűnik, sikerrel – megpróbálták ellopni tőlünk e jelképet. Talán nem véletlen, hogy az LMBTQI mozgalmat jelképező zászlóból hiányzik a rózsaszín és a türkiz. Szívesen kipróbálnám, hogy az ilyen módon létrehozott katyvasz színekből milyen végső szín áll össze, de hogy nem a minket körülvevő valódi világé, abban egészen biztos vagyok.

„A kommunizmus áldozatainak egy szerény emléknap, az LMBTQ(I, Z, stb.) büszkeségnek egy egész hónap”

Ennek érzékeltetéséhez elegendő csak a legutóbbi hetekben történteket, azaz a futball Európa-bajnokság küzdelmeit felidézni. Most nem a magyar válogatott csodálatos helytállására gondolok, pedig az valóban kellemes emlék. Idézzük fel inkább, milyen hírekkel és történésekkel bombáztak minket nap mint nap. „Az UEFA nem talált kivetnivalót benne, és megengedte, hogy Manuel Neuer, a német válogatott csapatkapitánya az LMBTQI közösséggel szolidaritást vállalva szivárványos karszalagot viseljen a meccseken.” Hogy az I mit jelent, bevallom, nem tudom, hisz leragadtam az LMBTQ-nál, de Manuel Neuer vagy a hozzá csatlakozott Harry Kane talán megmondaná. Mindezt ugyanis a Pride hónapja jegyében tették.

Ha Ön, kedves olvasóm, eddig nem tudta volna, július a Pride hónapja. Ízlelgessük a szót, és gondolkozzunk. Ez a rendezvénysorozat és ezek szerint most már az egész hónap, azaz az év 1/12-ed része a meleg büszkeségről vagy miről szól. Elgondolkodtató, hogy egyrészt miért is kell ünnepelni az abnormalitás térhódítását és tombolását nem csupán akár egyetlen napig, hanem egy egész hónapig, másrészt elképesztő, hogy ehhez képest például a kommunizmus százmilliónyi áldozatának egyetlen szerény emléknapja van. A Német Labdarúgó Szövetség a Twitter-oldalán egyenest a sokszínűség szimbólumának nyilvánította a karszalagot. Az az egy biztos, hogy ezeknek az embereknek fogalmuk sincs a szivárvány eredeti jelentéséről, és nem utolsósorban az ő mindenkivel láttatott tevékenységük miatt már az emberek döntő többsége ugyanígy van ezzel.

„A másfajta szivárvány Isten szemében paráznaság, nem kérünk belőle”

Bár az UEFA azzal az indokkal, hogy nem politizál, nem járult hozzá végül a „spontán” népi kezdeményezéshez és München város lelkes polgármesterének ötletéhez a müncheni stadion szivárványosra festéséről, végül mégis kibújt a szög a zsákból. A nemzetközi szervezet Magyarországot, azaz a magyar labdarúgó szövetséget és válogatottat a szokásos, ám legtöbbször eltérő mértékű pénzbüntetés mellett 3 zárt kapus mérkőzésre büntette. Hogy miért? Az indoklásban a közhiedelemmel ellentétben csak második helyen szerepelt a szurkolók amúgy a nézőtéren és például a francia válogatott színes bőrű játékosai által egyáltalán nem érzékelt rasszizmusa.

Az eddigiek után talán önök sem fognak meglepődni, de a büntetés indoklásában a magyar–portugál meccs esetében az „ANTI-LMBTQ” molinó többszöri felmutatása, a magyar–francia meccsen a BLM-térdelést elutasító tábla többszöri felmutatása, a német–magyar meccs esetében pedig az „LMBTQ? Nein, danke!” molinó többszöri felmutatása szerepel. Vagyis az, hogy szurkolóink az egész világ számára nyilvánvalóvá tették, hogy köszönjük, de nem kérünk az ilyen szivárványból és az LMBTQ-propagandából. A magyar kormány ezt már törvényben is rögzítette, ráadásul a szurkolókkal összhangban focistáink sem térdeltek le a BLM vagy micsoda előtt. Ne legyenek illúzióink: valójában ezt büntetik. Magyarország tehát jó úton jár, és a Sátán ideges. Minden szolgáját mozgósítja, nehogy a magyar példát mások is követni merjék.

Hogy Angliát, ahol nem utolsósorban a fekete bőrű játékosok által kihagyott tizenegyesek miatt durván elszabadult a négerellenes rasszizmus és idegenellenesség, miképp fogja büntetni az UEFA, ha egyáltalán fogja, azt még nem tudom, de egy egészen biztos: a multikulti valahogy ott sem működik. Köszönjük, mi ebből sem kérünk. Mindenfajta érzékenyítés és erőszakos kultúrakeverés – és keveredés – ellenére az angolok, legalábbis az angol focidrukkerek nem tisztelik a másságot. Nem igazán szeretik az etnikai sokszínűséget, pedig végső soron az is egyfajta szivárvány. De ha a Szentírás felől közelítjük meg a kérdést, ez nem csoda. Bár kevesen tudják, de a paráznaság fogalma egyáltalán nem merül ki a szexuális bűnökben, például a homoszexualitásban és annak népszerűsítésében. A paráznaság egyik fő fajtája az idegen kultuszokkal való keveredés és az idegen istenek imádása. Az ószövetségi Bírák könyve egyenesen így fogalmaz: „De bíráikra sem hallgattak, hanem más istenekkel paráználkodtak, és azokat imádták.” Az idegen kultúrákkal való keveredés ugyanis könnyen vallási eltévelyedéshez és tévutakhoz vezet, és az emberek elfelejtenek közben Isten szavára figyelni. Ha szétnézünk a keresztyénnek–kereszténynek mondott világunkban, ennek számtalan jelét láthatjuk. A Sátán mindent összezavart, és sokan nem ismerik már a jelképek, jelesül a szivárvány eredeti jelentését sem.

„Ne engedjük a jelképeink elrablását!”

Volt az egyetemen egy kedves polihisztor jellegű és tudású tanárom, Szíj Rezső. Bár szívből utálta a kommunistákat, és igen jó barátságba kerülve mondhatni együtt utáltuk őket, mégis szinte kivétel nélkül vörös nyakkendőt hordott, és előszeretettel ajándékozott a hölgyeknek vörös szegfűt. Amikor tréfásan kérdőre vontam, hogy mindezt miért teszi, azt felelte: ne engedjük, hogy a kommunisták, jelesül az MSZP tagjai e szép színt és virágot kisajátítsák, hanem vegyük vissza tőlük. Igaza volt! Most, az Eb körüli történések kapcsán mindannyiunk számára égetően fontossá válhatott, hogy mi meg vegyük végre vissza a szivárványt, és tűzzük ki bátran bárhová, hiszen az valójában a mi jelképünk. Vegyük vissza! Ne engedjük, hogy elbitorolják tőlünk a cudar, istentelen és áruló bitangok!