Orbán tihanyi beszédének visszhangja kaput nyitott Erdélyben az ellenzéknek

Hogy ki hogyan tud élni e lehetőséggel, az más kérdés. Magyar Péter például máris hibázott

Bár a Fidesszel és a magyar kormánnyal lojális RMDSZ-es politikusok, valamint az Orbán Viktor iránt a legvégsőkig elkötelezett erdélyi megmondóemberek szerint Erdélyben semmi nem változott, és az erdélyi szavazók továbbra is egyöntetűen Orbánt támogatják, személyes tapasztalataim mást mutatnak. Minden elemző jól tudja, hogy egy politikus nyilvános megszólalásai esetében kommunikációs szempontból a legfontosabb azok választókra gyakorolt hatása, és Orbán I. András királyunk sírja melletti szavai sokakat megingattak, ahogy azt az alábbiakban részleteiben bemutatom és erdélyi magyaroktól való idézetekkel is érzékeltetem.

„. Amikor a Simion-ellenes kampány egyik fő eleme az volt, hogy elszigetelné Romániát a Nyugattól, akkor nem mondhatod magyar miniszterelnökként, hogy: „Semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem fogunk támogatni Romániával és annak vezetőivel szemben.”

A kezdeti kínos magyarázkodásokat követően sokan szinte már megszállott módon próbálták bebizonyítani a közösségi oldalakon és a személyes beszélgetésekben, hogy Orbán egyáltalán nem állt ki a következetesen és szélsőségesen magyargyűlölő, ám a magyar miniszterelnökkel bizonyos szempontból hasonló nézeteket valló szuverenista román népvezér, George Simion mellett. és nem vállat vele szolidaritást. Ezek az emberek vagy tényleg nem értik, vagy tudatosan nem akarják érteni azt, hogy mi történt valójában. Jó esetben ez csupán azért van így, mert nem ismerik az erdélyi valóságot és fogalmuk sincs a romániai politikai közbeszédről, rossz esetben azért, mert mindenféle kritika nélkül elhiszik, hogy Orbán csak és kizárólag a nemzet, vagyis a kárpát-medencei magyarság érdekeit nézi minden esetben, és ezt véletlenül sem írhatja felül semmilyen személyes politikai vágyálma, ambíciója. A kérdésről már egy héttel ezelőtt megírtam a saját véleményem, a továbbiakban pedig bemutatom, mit gondolnak minderről a román elnökválasztási kampányt minden részletében ismerő és átélő, a közéleti eseményeket mélységében elemző erdélyi ismerőseim.

„Még akkor is, ha mostanáig – és valószínűleg ezután is – erdélyi magyarokként mellette leszünk, el kell mondanunk, hogy ezzel a kijelentésével sajnos nagyon mellé lőtt most Orbán Viktor. Amikor a Simion-ellenes romániai kampány egyik fő eleme az volt, hogy elszigetelné Romániát a Nyugattól, akkor nem mondhatod azt magyar miniszterelnökként, hogy: „Semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem fogunk támogatni Romániával és annak vezetőivel szemben.” – írta egy több szereplős vitánk összegzéseként egy továbbra is deklaráltan Orbán-párti székely, azoknak válaszolva, akik szerint nincs itt semmi látnivaló, és Orbán semmi lényegeset nem mondott, majd így folytatta:

„A másik: ha Simion diskurzusának középpontjában a kereszténység és a szuverenitás állt (nyilván álként: álkereszténység és álszuverenitás, egy halom nacionalista és konteóelemmel vegyítve), akkor nem mondhatod azt, hogy: „A kereszténységért és a szuverenitásért folytatott küzdelemben számítanunk kell egymásra.” Sajnos ez a két említett téma annyira nyilvánvaló volt számunkra Simion beszédeiben, hogy ezeket felemlíteni Orbán Viktor részéről – enyhén fogalmazva – nagyon is szerencsétlen megfogalmazás volt. Nem mondhatod azt, hogy nem szólsz bele a romániai kampányba, miközben a kampány két nagyon fontos témáját részrehajlóan megemlíted.

Ezt a melléfogást érezte az RMDSZ is, hiszen rögtön magyarázattal kellett előállnia, s ezt érezte maga Simion is, aki Orbán Viktor fotójával és nyilatkozatával kampányolt Székelyföldön. Sajnos Orbán Viktor másnapi pontosítása sem volt megfelelő. Mivel Orbán Viktort az erdélyi magyarok is miniszterelnöküknek tekintették, elvártak volna tőle egy bátorítást, az RMDSZ oldaláról pedig egy olyan elvi támogatást, amely összhangban van az RMDSZ kampányával. Vagy legalább hallgatnia kellett volna.”

„Simion mellé állni undorító és minősíthetetlen, remélem, Tusványoson idén kifütyülik. Legalább hétfőig hallgatott volna”

„Orbánnak elgurult a pirulája vagy mindig hülye volt ez most már biztos. Kár volt bele a pálinka Tusnádon 35 éven át. Leírhatatlan, hogy milyen kárt okozott a tihanyi beszédével. Még akkor is így van ez, ha nem Simion nyer. Ülünk és csak pislogunk ki a fejünkből. Ha idén Tusnádon nem fütyülik ki,nagyot csalódnék a székelyekben. Ezt most nagyon elbaxta és globálpolitikailag se érte meg neki. Simion melle állni?! Undorító és minősíthetetlen húzás. Nyalni jó előre egy embernek, akiből lehet, hogy elnök lesz? Taktikázni az erdélyi magyarok kárára? Nyalt volna csak mondjuk hétfő után. Akkor nem került volna a feje Simion szórólapjaira.” – fogalmazta meg keresetlen és nyilvánvalóan erős indulatoktól fűtött véleményét nekem címzett levelében egy másik, a Fidesz és Orbán iránt eddig igencsak elkötelezett erdélyi elemző.

„Összenőtt, ami összetartozik, és kezdettől látszott, hogy csak hatalomtechnikai okokból támogatja az erdélyi magyarokat”

Egy magyarországi hírcsatorna fiatalokat szólaltatott meg a választás éjszakáján a kolozsvári magyar egyetemisták egyik törzshelyén, a Planetáriumban. Arra a kérdésre, hogy mit szóltak, amikor meghallották Orbán tihanyi beszédét, a következő rövidebb – hosszabb, szemlátomást spontán válaszokat adták:

„Áruló...” „Hátba szúrás!” „Hát szerintem szánalmas!” „Én csak le voltam sokkolva…” „Összeért az, ami összetartozik, sajnos.”

Voltak, akik árnyaltabban, részletesebben fejtették ki a véleményüket. Tőlük megtudhattuk, hogy „nagyon régóta látszik az, hogy ők valójában nem a magyarokat képviselik, hanem csak maguknak építenek egy szektát. Most remélem, sok erdélyi magyar is rájön arra, hogy valójában nem is olyan jók, mint amilyennek eddig gondolták őket.”

Akadt, akit nem ért mindez teljesen váratlanul, hiszen meggyőződése szerint „az első pillanattól látszott az, hogy nagyon feküdne neki, ha egy ilyen Călin Georgescu vagy Simion féle ember kerülne az ország élére”. Egy másik diák hasollóképpen látja a helyzetet, s megosztotta a kérdezővel és persze velünk, nézőkkel, hogy „én nem gondoltam soha Orbán Viktorról, hogy ő valójában az erdélyi magyarok érdekeit képviseli, hanem tudtam, hogy csak hatalomtechnikai okokból játssza el ezt a dolgot. Ez egy hatalmas szembeköpés volt az erdélyi magyarság felé.”

Az egyik nyilatkozó meg volt győződve róla – egyébként hozzám hasonlóan – hogy „ ami ott Tihanyban elhangzott, nem egy hiba, nem egy elszólás volt, hanem az egy tudatos eleme volt annak a beszédnek. Orbán Viktornak kell egy olyan szövetséges, akivel együtt vétózhat meg Brüsszelben dolgokat.”

„Akkora öngólt rúgott ezzel, hogy ennél jobb ellenkampánya nem lehetett volna nálunk, s nagyon-nagyon sokan kiábrándulva fogadták ezt.” – összegezte a beszéd erdélyi magyarságra gyakorolt hatását egy fiatal lány, és talán ő ragadta meg legjobban a lényeget.

„Bár Orbán nyilvánvalóan mást akart, az eddig teljes mértékben a Fidesz által uralt politikai térbe most beengedte az ellenzéket is, ám ezzel a lehetőséggel nem biztos, hogy mindenki élni tud”

Azoknak az ellenzéki politikusoknak és szavazóknak, akik az elmúlt években folyamatosan szidalmazták az elcsatolt területeken élő magyarokat, amiért szavazataikkal választásról választásra elősegítik a NER hatalomban tartását, s ilyen módon – legalábbis szerintük – más farkával verik a csalánt, nagyjából hiába mondtam, hogy a határon túli magyarok szavazatának megszerzése számukra is lehetséges megfelelő politikai ajánlat esetén. Legtöbbször azt ismételgették, legalábbis tartalmilag, hogy „á, azok a románok és szlovákok /szerbek / ukránok csak Orbánra szavaznak, s nekik szinte Orbán az Isten.” Csak egy kisebb részüknél tapasztaltam, hogy legalább nem ösztönösen románozták, szlovákozták, szerbezték és ukránozták őket, és ennek ellenére nem értették s többségében valószínűleg még ma sem értik, hogy a hiba nem az erdélyi, felvidéki és kárpátaljai, valamint délvidéki magyarokban van, hanem elsősorban bennük.

A lelkük mélyén ők ugyanis a határon túliakat valójában nem tekintik magyarnak, ahogy azt az előző, valószínűleg az olvasóim által is gyakran hallott vélemény mutatja, legalábbis engem még a legtöbben közülük nem tudtak meggyőzni az ellenkezőjéről. Jobb esetben csak nem gondolják őket ugyanolyan magyarnak, mint akik a trianoni határok közt élnek, és ezt egy igazi székely helyből levágja, másrészt talán éppen ebből az okból nem is tetek különösebb erőfeszítést a megszólításuk érdekében. Ideológusaik és programalkotóik nem igazán jutottak el odáig, hogy egységes Kárpát-medencei magyarságban és közös jövőképben gondolkodjanak, ahelyett, hogy el akarnák venni a határon túlra szorult kettős állampolgárságú magyar testvéreink nehezen és többünk munkájával kivívott szavazati jogát. Amennyiben képesek lesznek erre a szintugrásra, azaz megtanulnak nemzetben gondolkodni, s valóban felismerik, hogy „egy az Isten, egy a nemzet”, az erdélyi pálya mostantól egészen biztosan nyitott lesz előttük is.

Az előző bekezdésekben idézettekhez hasonló véleményeket ugyanis hosszan tudnám sorolni a különféle korosztályokhoz és társadalmi réteghez tartozó emberektől, hiszen Orbán szavai többnyire még azokat is mellbe vágták, akik eddig kivétel nélkül minden alkalommal a Fideszre szavaztak. Az ilyen módon elbizonytalanodott, ám a magyar nemzethez tartozást megélni akaró szavazók azonban a továbbiakban is szeretnének részt venni a magyar politikai döntéshozatalban, azaz a magyarországi politikai erők potenciális szavazókat láthatnak bennük. Mivel a mai magyar határokon belül élőkhöz hasonlóan - ha eltérő arányban is, de - köztük is vannak jobb-és baloldaliak, Krisztus – követők és ateisták, konzervítívok és liberálisok, azaz mindenféle tudatú magyarok, az előbbi kijelentésem gyakorlatilag az összes politikusra igaz, amennyiben hajlandó egységes magyarságban gondolkodni.

„Noha Magyar Péter gyorsan felismerte a lehetőséget, gyalogtúrája végén ő is hibázott. Nagyvárad ugyanis sosem volt és sosem lesz román föld”

Orbán botrányos tihanyi beszédét követően az ellenzéki politikusok közül Magyar Péter ismerte fel leggyorsabban az erdélyi magyarok megszólításának lehetőségét. és ahogy megszokhattuk tőle, azonnal cselekedett. Kommunikációs, valamint marketing szempontból értékelve zseniális módon indult el gyalogtúrájára Nagyvárad felé. Az út végén azonban volt egy szerencsétlen megszólalása, melyben Nagyváradot román földnek nevezte. Szó szerint a következőket mondta: „… kerüljük el azt a szégyent, hogy magyart a magyar ellen hangolnak, és esetleg hangoskodnak , ott kint, román földön.”

Mindez azalatt történt, amíg ezt a cikket írtam. Mivel így csak fél füllel és fél szemmel követtem az eseményeket, a nagyváradi bevonulás részleteit még nem ismerhetem. Abban azonban biztos vagyok, hogy ez a mondat nem csak engem ütött szíven, hanem hozzám hasonlóan sok százezer, sőt reményeim szerint sok millió magyar úgy gondolja és tudja, hogy Nagyvárad, azaz Erdély kapuja, Szent László királyunk, Janus Pannonius, Vitéz János, Ady és a Holnaposok, valamint sokunk dédelgetett, kedves, gyönyörű városa, Báthory Zsigmond és Rimanóczy Kálmán, valamint számos nagyszerű magyar ember szülővárosa, a Holnap városa, azaz a Pece – és Körös – parti Párizs a szégyenletes trianoni diktátum ellenére soha nem lesz és természetesen sosem volt román föld.

A Tisza párt vezérének szíves figyelmébe ajánlom, hogy Erdélyről román földként politikusaink közül utoljára talán Grósz Károly beszélt a Ceaucescuval tartott szégyenletes aradi találkozója alkalmával, és ő talán komolyan is gondolta ezt. Őszintén remélem, hogy Magyar Péter, mint Orbán legkomolyabb kihívója és a miniszterelnöki posztra jelenleg legesélyesebb, magát ráadásul jobboldaliként azonosító ellenzéki pályázó csak a hosszú út fáradalmai miatt előállt pillanatnyi elmezavar miatt fogalmazott így, s a lelke mélyén ő is tudja Erdélyről azt, amit mi tudunk. Ez lenne a szerencsésebb eset, ám tartok tőle, hogy nem így van. Ilyet magyar ember ugyanis egyszerűen nem mondhat. Illyés Gyulával együtt magam is azt gondolom, hogy „magyar az, akinek fáj Trianon”. Akinek kellően fáj ahhoz, hogy lehetőségeihez képest tegyen is ellene. Bár nem tisztem Orbánt e cikkemben megvédeni, de ekkora hibát, hogy Erdélyt gondolati-lelki szinten is a románokra ruházza, ő még legmélyebb álmából felébredve sem vétene. Ez ugyanis ugyancsak egyfajta hazaárulás.